Top 10 elfeledett edző, akik bajnokságot nyertek – 1. rész

Honlapunk úgy döntött, hogy összegyűjti olvasóink számára azt a 10 edzőt, akik korábban bajnokságot nyertek, de az elmúlt hosszú években talán kissé feledésbe merültek az akkori vagy éppen jelenlegi sztáredzők árnyékában. Cikksorozatunk első főszereplője nem más, mint Thomas Schaaf, aki annak idején a Werder Brement vezette bajnoki címre, melyben többek között Lisztes Krisztiánnak is hatalmas szerepe volt…

(Photo by Pressefoto Ulmer\ullstein bild via Getty Images)

A brémai kezdetek, avagy a játékos karrier…

Thomas Schaaf játékosként csak a Werder Bremen színeiben futballozott, 1972-1978-ig a klub utánpótlásában pallérozódott, majd 1978-1980-ig a második csapat tagja volt, de közben már bemutatkozott a legjobbak között. Schaaf 1980-1995-ig erősítette a brémai gárdát, társaival nyert többek között két bajnoki címet, két Német Kupát, három Szuperkupát és egy KEK-et. A Werderben 380 tétmérkőzésen lépett pályára, posztját tekintve hátvéd volt, de gyakran a középpályán is lehetőséghez jutott.

Az edzői pályafutás, avagy egyre feljebb a ranglétrán…

Thomas Schaaf edzői pályafutása nem visszavonulása után vette kezdetét, hanem már játékosként dolgozott a Werder Bremen utánpótlásában, majd idővel Otto Rehhagel segítője lett. Először 1987-1988-ig a Werder U17-es együttesét irányította, majd 1988-1995-ig a továbbra is az utánpótlásban dolgozott, azonban közben már 1993-1995-ig a felnőtteknél másodedző lett. Schaaf 1995 nyarán átvette a második csapatot, ahol egészen 1999-ig tevékenykedett, majd 1999 májusában a Werder Bremen felnőtt együttesének a vezetőedzője lett, ezt a posztot egészen 2013-ig töltötte be. 

Thomas Schaaf, avagy az edző, akivel utoljára lett bajnok a Werder Bremen…

A Werder Bremen legjobbjainak irányítását már az 1998/1999-es idény végén vette át Schaaf, a klub akkor bejutott a Német Kupa döntőjébe, így már egyből egy nehéz kihívás várt rá. Az akadályt remekül vette, a Werder a Bayern Münchent múlta felül a fináléban tizenegyespárbajban, így tehát Thomas Schaaf néhány hét alatt trófeát nyert a csapattal. A következő idény során közel állt a címvédéshez, mivel tanítványait ezúttal maga ismét bevezette a döntőbe, ám ezúttal a Bayern sima győzelmet aratott. Schaaf edzői karrierjének legnagyobb sikerét a 2003/2004-es szezonban érte el, amikor is a Werder Brement bajnoki címre vezette, ráadásul a Német Kupát is elhódították játékosai. Hatalmas szerepet vállalt a sikerekben Lisztes Krisztián, aki egyértelműen a brémaiak meghatározó alakjának számított, de akkoriban olyan játékosok alkották a csapatot mint Ivan Klasnic, Andreas Reinke, Valerien Ismael vagy éppen Aílton. Schaaf később nyert még Német Kupát, Ligakupát és vezette UEFA-kupa döntőig is legénységét, bajnoki címet ugyan nem nyert már többet, de 2006-ban és 2008-ban is ezüstérmet szerzett a gárdával. Schaaf később visszatért a klubhoz, 2018-2021-ig technikai igazgatóként dolgozott, 2019-ben rövid ideig segítő volt a Werder második csapatánál, majd 2021-ben egy találkozó erejéig újra leült a Bremen kispadjára. Összesen 645 mérkőzésen irányította a brémai alakulatot, ezen időszakban 311-szer nyert, 131-szer játszott döntetlent és 203-szor szenvedett vereséget a csapat. 

Thomas Schaaf jelentősebb edzői sikerei, egyéni elismerései:

– Német bajnok (2003/2004)
– Német bajnoki ezüstérmes (2005/2006, 2007/2008)

– Német Kupa-győztes (1998/1999, 2003/2004, 2008/2009)
– Német Kupa-döntős (1999/2000, 2009/2010)
– Ligakupa-győztes (2006)
– Ligakupa-döntős (1999, 2004)
– UEFA-kupa-döntős (2008/2009)
– Az év német edzője (2004)

Fociclub