Beltéri sebességrekordot döntöttek felturbózott Formula-E-autóval
https://formula.hu/parc-ferme/36173
Valószínűleg senki nem gondolta volna, mielőtt belefutott ebbe a hírbe, de létező Guinness-világrekord a legmagasabb zárt térben elért sebesség, amelyet immáron Jake Hughes, a McLaren Formula-E versenyzője tart 218,71 km/h-val és a GenBeta versenygéppel. (Ez a Gen3 Formula-E-autó módosított verziója, többek között 350 kW helyett 400 kW teljesítménnyel és összkerékhajtással.)
A rekorddöntést egy párbaj keretében szervezte meg a Formula-E, az ExCel London arénában Hughest és a széria 2014/15-ös bajnokát, Lucas di Grassit is a GenBetába ültették, hogy megdöntsék a 2021 februárjában felállított 165,2 km/h sebességű korábbi rekordot. A két versenyzőnek három gyakorlókör és egy hivatalos rekordkísérlet állt rendelkezésére – végül Hughes bizonyult gyorsabbnak.
A rekordkísérlet egyben a hétvégi London ePrix felvezetése is volt, amelynek helyszíne ugyancsak az ExCel aréna – a versenypálya egyedülálló módon szabadtéri és fedett is. A csarnokban levő, 346 méteres célegyenes volt a Guinness-rekord helyszíne.
Tsunoda az új csapattársról: „A csütörtökök viccesebbek lettek, amúgy nem sok minden változott”
https://formula.hu/parc-ferme/36172
Pierre Gasly és Nyck de Vries után megkapta Yuki Tsunoda harmadik Formula-1-es csapattársát Daniel Ricciardo személyében, egy egészen más presztízsű és karakterű versenyzőt. Az első közös hétvége, a Magyar Nagydíj után – amelyen a japán az időmérőn, majd a futamon is elmaradt az ausztráltól – így jellemezte a friss kapcsolatot:
„Jól mennek a dolgok köztünk, már most sokat tanultam tőle. Mókás volt a forgatás vele csütörtökön. A csütörtöki napok viccesebbek lettek, amiből jó tartalom lesz, de ezt leszámítva nincs nagy különbség” – mondta az FIA-sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt.
Arról is megkérdezték, más jellegű visszajelzéseket ad-e Ricciardo, mint De Vries. „Szerintem hasonlókat, és hasonló az is, amit én mondok és amit Daniel. Nyilván még csak egy közös versenyünk volt, Magyarország pedig kicsit más, ezért nehéz megmondani. De egyelőre nagy különbség nincs.”
Fotó: Red Bull Content Pool
Vége a trükközésnek: mostantól betartatja a guminyomásszabályt a MotoGP
https://formula.hu/parc-ferme/36171
Tavaly tavasszal látott napvilágot, hogy egyes istállók az előírtnál alacsonyabb guminyomással teljesítettek versenyeket, mégsem kaptak ezért büntetést. A MotoGP indoklása szerint ennek fő oka az volt, hogy nem volt egységes a szenzor, amellyel futamok közben mérték a guminyomásokat, ám változtatást ígértek ebben a 2023-as idénytől. El is kezdték tesztelni az eszközt, ám annak éles bevetését többször is elhalasztották a szezon során, hogy még több adatot gyűjthessenek róla, mielőtt szankcionálni kezdik a kihágásokat.
Nos, a MotoGP most bejelentette, hogy a nyári szünet után, a jövő hétvégi Brit Nagydíjtól kezdődően életbe lép a guminyomásmérés. Mivel a rendszer még új, egyelőre csak a sprintfutamokon és a vasárnapi nagydíjakon fogják betartatni a kötelezően előírt minimum guminyomásokat (elöl ez 1,9 bar, hátul 1,7 bar), s a büntetések is enyhébbek lesznek a technikai kihágásoknál megszokott kizárásnál: az első szabálytalanság esetén még csak figyelmeztetés jár, utána pedig időbüntetések – 3, 6, majd 12 másodperc – a vétségért. A szabály szerint egy meghatározott minimum körszámban kell az előírt minimumérték fölött lennie a guminyomásnak, a tervek szerint pedig később már diszkvalifikáció járna a kihágásért.
A problémát a versenyzők korábbi nyilatkozatai alapján mindenekelőtt az első guminyomás jelenti: egy ideje már sok gyártó és motoros küzd azzal, hogy bolyban motorozva felszökik az első kerékben a nyomás, ami negatív hatással van a teljesítményre, emiatt többen rizikóztak alacsony guminyomással – csakhogy ha mégsem kerül forgalomba az illeti, az érték pedig az előírt minimum alá eshet a futamon.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Rengetegen érdeklődnek De Vries iránt – az F1-ből is
https://formula.hu/parc-ferme/36169
Az F1-es Magyar Nagydíj előtt rakta ki az AlphaTauritól az így mindössze tíz versenyt teljesítő Nyck de Vriest a Red Bullt. A holland pilóta jövőjéről egyelőre nem sok dolog derült ki: sajtóhírek szerint a Nissan szívesen látná őt a Formula-E-csapatában. Most De Vries menedzsere, Guillaume Le Goff beszélt arról, hogy sok ajánlattal megkeresték: „Rengetegen érdeklődnek Nyck iránt. Volt jó pár hívásom az elmúlt héten. Endurance, Le Mans, GT, Formula-E és Formula-1 is. Meglátjuk” – nyilatkozta a Formule1.nl portálnak. A De Vriest a Formula-E-ben versenyzőként, az F1-ben pedig tartalék- és tesztpilótaként alkalmazó Mercedes részéről elismerték, hogy tartják a kapcsolatot a hollanddal.
fotó: DPPI
Helyszíni: ez történt az F1-es paddockban csütörtökön
https://formula.hu/parc-ferme/36170
Mészáros Sándor, a Formula.hu utazó tudósítója számolt be a Formula.hu olvasóinak, nézőinek arról, hogy mit is tapasztalt Spában, az F1-es Belga Nagydíj csütörtöki napján a paddockban.
A videós bejelentkezés megtekinthető YouTube-csatornánkon, valamint az alábbi képre kattintva:
„Nagyon sajnálom, ami történt” – Norris helyszíni tudósítónkkal is megbeszélte a trófeatörést
https://formula.hu/parc-ferme/36168
Azok után, hogy az F1-es Belga Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján is elnézést kért amiatt, hogy múlt vasárnap a pezsgőnyitása közben lelökte és összetörte Max Verstappen győztes Herendi trófeáját, Lando Norris Mészáros Sándorral, a Formula.hu helyszíni tudósítójával is megtárgyalta az esetet Spában. „A McLaren motorhome-jában húztuk meg magunkat az eső elől, amikor betoppant. Kezet nyújtott és azt mondta: „Nagyon, nagyon sajnálom, ami történt!” Elmondta, hogy az adott pillanatban nem tudott a következményekre gondolni.”
Új oldaldobozzal érkezett az F1-es Belga Nagydíjra a Mercedes – fotók
https://formula.hu/parc-ferme/36167
Hiába a nyári szünet előtti utolsó forduló, több csapat is fejlesztésekkel készült a Belga Nagydíjra. Így van ezzel a Mercedes is, amelynél csütörtökön egy átalakított oldaldobozt szúrtak ki: mint az a lenti fotókon is látszott, változott a légbeömlő formája, amely kerekebb lett, de radikálisabbá vált magának az oldalszekrénynek a Red Bullra hajazó „downwash” kialakítása is, amellyel a légáramlatokat lefelé irányítják. A módosítás azok után érkezett a W14-eshez, hogy két hónappal ezelőtt, Monacóban szakítottak a zero-pod koncepcióval.
Mercedes has reshaped the sidepod cooling inlet for this weekend.#AMuS #F1 #BelgianGP pic.twitter.com/e1C7azBl8O
— Tobi Grüner (@tgruener) July 27, 2023
Más de los nuevos pontones de Mercedes
More from new Mercedes sidepods. #f1 #BelgianGP pic.twitter.com/NboZuJ9ITO
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) July 27, 2023
Ricciardo: Olyan volt, mintha a világbajnokságot nyertem volna meg!
https://formula.hu/parc-ferme/36166
A Formula-1 nagy visszatérője kiélvezte a rivaldafényt a Magyar Nagydíjon: Daniel Ricciardo fokozott figyelmet kapott a versenyhétvége napjain, beleértve csütörtököt, amikor a közös konferencia mellett külön sajtótájékoztatót is tartottak számára az AlphaTauri motorhome-jában – telt házzal.
„Még a médianapon is rengetegen voltak, vicceltem is vele, hogy mintha a világbajnokságot nyertem volna meg” – tréfálkozott már Belgiumban, a sajtónapon Ricciardo. „Hatalmas volt az érdeklődés irántam, de ezt mind magadba kell szívnod és ki kell élvezned. Jól alakult a teljes hétvége, amit követően hétfőn kidőltem: igen visszafogott nap volt, csak az előző napokra tekintettem vissza.”
Ricciardónak Spában is tartottak egy hasonló sajtótájékoztatót, melyen (a Formula.hu-t is beleértve) szintén szép számmal vettek részt a média képviselői. „Azt hittem, ma kevesebben lesztek, mert elfelejtettetek már engem!” – kommentálta a jelenlétet Ricciardo.
Fotó: Red Bull Content Pool
Verstappentől és a magyaroktól is bocsánatot kér Norris
https://formula.hu/parc-ferme/36165
A Magyar Nagydíj dobogós ceremóniája után Lando Norris még poénkodott az általa előidézett baleseten, amely során eltört Max Verstappen herendi porcelán trófeája: „Max rakta rossz helyre” – mondta a brit, majd a közösségi médiában a japánok kerámiajavítási művészetét ajánlgatta. Mindenki azonban nem vette ennyire félvállról, hogy tönkrement egy 15 millió forint értékű, kézzel készült műalkotás. Ennek hatására a Belga Nagydíj csütörtöki FIA-sajtótájékoztatóján Norris is hangnemet váltott:
„Tudtam, hogy szóba fog kerülni. Először is, bocsánatot szeretnék kérni. Nem állt szándékomban. Tudom, milyen fontos a magyaroknak, milyen fontos szerepe van a kultúrájukban” – üzent a magyaroknak is a sajtó, közte a Formula.hu jelenlétében Norris. Elismerte, fordított esetben dühítené, ami történt.
„Maxtól már bocsánatot kértem. Viccelődtem is vele kicsit, amit talán nem kellett volna, mert ha az én trófeámmal történt volna, akkor bosszús lennék. Bocsánatot kértem érte, tudom, mennyi munkát fordítottak rá, akik készítették. Tényleg nem akartam ezt. Teszek róla, hogy a következő ünneplésemnél sokkal óvatosabb legyek.”
Az ebből adódó kérdésre, hogy tanulságként legközelebb nem a dobogónak vágva fogja kibontani pezsgőjét, így válaszolt: „Erre nincs okom, csak óvatosabb leszek. Előbb félreteszem a trófeát.”
Helyszíni: szakad az eső a spái F1-es paddockban, de helyet kapott egy szökőkút
https://formula.hu/parc-ferme/36164
A Formula.hu utazó tudósítója természetesen a Belga Nagydíjról is a helyszínen dolgozik, és onnan szállítja az információkat portálunk olvasói számára. Az időjárás finoman szólva sem barátságos egyelőre, de az F1-es paddockban azért egy szökőkút helyet kapott, biztos, ami biztos…
„Verstappen jobb lesz, mint Hamilton, aki jobb, mint Schumacher” – egyetértetek ezzel?
https://formula.hu/parc-ferme/36163
„Verstappen egy generációs tehetség, aki jobb lesz, mint Lewis Hamilton, Hamilton jobb, mint Michael Schumacher, ő pedig jobb volt, mint Ayrton Senna. Ez így fejlődik, mindig jön valaki, aki jobb lesz, mint az előző generációs tehetség” – mondta Johnny Herbert korábbi F1-es pilóta.
Szerinte Verstappen sokat fejlődött pilótaként az utóbbi években, sokkal érettebb, jobban ítéli meg a helyzeteket, és most tökéletes formában vezet, ráadásul az autója is adott ahhoz, hogy rekordokat döntögessen, ahogy az elődei is tették.
fotó: Ollé Iván
Előszedte bakui hátsó szárnyát, a padlón is módosít a szünet előtt az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/36162
A konstruktőri versengésben lépéshátrányba került istálló a nyári szünet előtti utolsó helyszínen is bevet egy fejlesztési csomagot: változik a pálya igényeihez igazított hátsó szárny, valamint a padló is módosul.
Az alacsony leszorítóerős szárny, amelyről hiányzik a Gurney-toldat, ismerős lehet a csütörtökön készült képeken: Bakuban már használta az istálló. A hátsó légterelő kapcsán Mike Krack csapatfőnök nyilatkozta: nem csupán Belgiumra, hanem más, alacsony leszorítóerős pályákra is szánják, mint amilyen Monza vagy Las Vegas lesz.
El Aston Martin en Spa #f1 #BelgianGP pic.twitter.com/WJbwsQo8T7
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) July 27, 2023
| Aston Martin’s rear wing configuration for the #BelgianGP.
Low-load configuration and no gurney flap.It’s the rear wing that was newly introduced in Baku. pic.twitter.com/P15R284okV
— Aston Martin Formula 1 News (@AMF1News) July 27, 2023
Coulthard egy másik pilótát is elküldene az F1-ből
https://formula.hu/parc-ferme/36161
A sokszoros futamgyőztes David Coulthardot a minap megkérdezték, Nyck de Vries menesztéséről, ám a skót megragadta az alkalmat, hogy egy másik pilóta helyét is megkérdőjelezze a mezőnyben. Amikor arról kérdezték, vajon De Vries elég időt kapott-e az F1-ben, így válaszolt: „Szerintem ez nem az időn múlott, hanem a tempón. Ez a bajnokság arról szól, hol áll meg az óra: vagy me tudod futni a köridőt, vagy nem.”
„Átlagosan két és fél tizeddel maradt el Yuki Tsunodától” – folytatta Coulthard, majd rátért Logan Sargeantra. „A legrosszabb átlagos teljesítményt Logan Sargeant nyújtja a Williamsnél, fél másodpercre van Alex Albontól. Persze pénzt hoz a csapathoz, és ha más szempontokat is nézünk, amerikai, és ez nagyon jól illik az F1 általános irányvonalába. De szerintem csakis az köridőket kellene néznünk, és nem a… A verseny nem a személyiségről szól!”
Norris már Silverstone-ban is fellökött egy trófeát
https://formula.hu/parc-ferme/36159
A Magyar Nagydíj hétvégéjének egyik legemlékezetesebb és a közösségi médiában legnagyobb vihart kavaró mozzanata az volt, amikor Lando Norris odacsapta a pezsgőjét a dobogóhoz, s ezzel fellökte Max Verstappen győzelmi trófeáját, mely össze is tört.
I can see the ‘Lando Norris SMASHES rival’s trophy after second place’ headlines already pic.twitter.com/rdtvy8X1Gr
— nic (@nnicolef1) July 23, 2023
Jóval kisebb visszhangot keltett ugyan, de Norris már Silverstone-ban sem kímélte a trófeákat: akkor a sajátját sikerült ünneplés közben felborítania, de mivel az nem törékeny anyagból készült, az eredmény nem volt ennyire látványos (és talán ennyi magunk közt elismerhetünk, maga a trófea sem volt ennyire látványos).
lando dropped the trophy pic.twitter.com/yMKuyAr1Ru
— comfort lando (@safeforlando) July 9, 2023
Komoly statisztikai kérdés: vajon előfordult valaha az F1 történetében, hogy valaki két egymás utáni versenyen lelök egy trófeát a dobogóról?
„Hamilton a rajt után megmutatta nagyságát”
https://formula.hu/parc-ferme/36160
A különböző projektjei mellett az F1-es sajtóban is állandó szerepet vállaló Ralf Schumacher természetesen a Magyar Nagydíj legfontosabb mozzanatairól is kifejtette véleményét, s rámutatott arra, hogy a bő másfél év után újra pole-t szerző Lewis Hamilton szerinte hogyan villantotta meg emberi nagyságát az elhibázott rajtja után: „A versenyen elrontotta a rajtot, és ezzel idő előtt el is vesztegette az esélyét a dobogóra. A hiba után azonnal elnézést kért a csapattól, ez pedig a nagyságról tanúskodik!”
Schumacher kitért Toto Wolffra is, aki csalódottságában egyenesen odáig merészkedett, hogy a mezőny Verstappen mögötti részét Formula–2-esnek minősítette: „Wolff viselkedése arról tanúskodik, hogy jelenleg tanácstalanok, ami nagyon szokatlan, és váratlan a Mercedestől, akik annyi éven át uralták a sportágat” – mondta az egykori pilóta a konstruktőri bajnokság második helyén álló csapatról, akik szerencséjére közvetlen riválisaik, az Aston Martin és a Ferrari sincs csúcsformában.
F1.5 – Norris duplázott
https://formula.hu/parc-ferme/36158
Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? Norris sorozatban második futamgyőzelmével rohamtempóban zárkózik fel az élmezőnyre, Alonsónak fogy az előnye Hamiltonnal szemben, Piastri levadássza az Alpine-okat, sőt Gaslynak még Albonnal is meggyűlhet a baja.
A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.
„Megtanítom Maxnak, hogy értékelje a Herendit” – Marko
https://formula.hu/parc-ferme/36157
Az F1-es Magyar Nagydíj után a legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy Lando Norris szerencsétlen pezsgőbontós mozdulatával leverte és összetörte Max Verstappen győztes herendi trófeáját. A fél évig készült és 40 ezer euró értékű porcelánt pótolni fogja a cég, így a holland néhány héten belül kezébe veheti az ép trófeát. Maguk az érintett versenyzők viccelődve, lazán fogták fel a történteket, a Red Bullnál azonban volt valaki, aki nagyon is tisztában volt a trófea és a herendi porcelán értékével: Helmut Marko.
„A magyarok híresek az értékes porcelán iránti szeretetükről” – nyilatkozta a tanácsadó. „Már az én időmben is gyönyörű tálakat és vázákat adtak át. A trófea másolata a gyárunkba fog érkezni, és meg fogom tanítani Maxnak, hogy értékelje az eredetit, amit most pótolnak. Ez magyar hagyomány, a fiataloknak meg kell ezt érteniük.”
A jelek szerint immár Christian Horner is tisztában van az értékekkel, a Red Bull F1-es csapatvezetője ugyanis az F1 Nation podcast adásában jegyezte meg tréfálkodva, hogy a Herendinek számlát kellene küldenie a trófeatörő Norrisnak: „Nemrég hallottam, hogy 40 ezer eurós a kár és hat hónap munkájáról van szó, úgyhogy nyilván mondtam, hogy küldjék neki a számlát. Ez így fair, ő lökte le.”
Óvatosságra inti Newey-t az 1999-es F1-es szezon emléke
https://formula.hu/parc-ferme/36156
Történelmi magasságokban jár jelenleg a Red Bull a Formula-1-ben, a Magyar Nagydíjon aratott sikerükkel megdöntötték a McLaren 35 éve fennálló rekordját a sorozatban elért győzelmek tekintetében. Adrian Newey, a bikák tervezőzsenije így beszélt minderről az F1 Nation podcast adásában: „Lenyűgöző sorozat, sosem álmodtunk ilyesmiről. Sosem gondoltam volna, hogy megelőzhetjük az 1988-as McLarent, úgyhogy ez elismerés az egész csapatnak, a keményen dolgozó srácoknak és a szezonban mutatott megbízhatóságunknak.”
Mindennek köszönhetően a Red Bull jelenleg több mint kétszer annyi ponttal rendlekezik a konstruktőri vb-tabellán, mint a második Mercedes. Ennek ellenére Newey óvatosságra int – mindenekelőtt annak fényében, amit ő átélt 1999-ben a McLarennél (egy egyébként jóval szorosabb helyzetben): „Idény közben nem gondolunk arra, hova jutottunk, mindig a következő futamot tartjuk szem előtt. Még hosszú út áll előttünk. Nagyon tisztán emlékszem 1999-re, amikor Mika [Hakkinen] vezetett Silverstone előtt, ahol Michael [Schumacher] eltörte a lábát, és hogy teljesen őszinte legyek, csapatként bealudtunk az év hátralévő részére, s így végül csak a legvégén dőlt el a cím, a konstruktőrit pedig el is buktuk. Ez egy lecke volt arra, hogy bármennyire is jól néznek ki a dolgok, tovább kell nyomnod.”
Mercedes: Támogatjuk, de nem a mi problémánk De Vries elküldése
https://formula.hu/parc-ferme/36155
Az AlphaTauri tavaly ősszel a Mercedes kötelékeiből kiszakítva igazolta le Nyck de Vriest, akit viszont mindössze tíz futam után, a nyári szünetet meg sem várva küldött el a Red Bull. Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén elmondta, hogy szívesen visszafogadnák a hollandot szimulátorversenyzői szerepkörben, amit korábban is betöltött, de szerinte aligha erre vágyik a pilóta. Toto Wolff viszont arról beszélt a Sky Sports F1 kameráinak, hogy bár támogatják De Vriest, nem igazán van helyük számára a csapatban:
„Rajongója vagyok Nycknek, mivel elképesztően intelligens, és mindig nagyban hozzájárult az autónk fejlesztéséhez. Talán több időre lett volna szüksége. Hiszem, hogy megkapja az egész szezont, akkor jó jelölt lett volna a Red Bull második ülésére. De ez nem a mi problémánk. Persze sajnálom. Hétfőn felhívott, hogy van-e időm egy kávéra. Volt. A csapatunknál minden pozíció betöltött, de továbbra is támogatni fogjuk, ahol csak tudjuk” – fogalmazott Wolff, aki megjegyezte: szerinte is az volt a célja a Red Bullnak a korai kirúgással, hogy kipróbálhassák Daniel Ricciardót arra tekintettel, hogy esélyes lehet-e Sergio Perez utódjaként.
Dokumentumfilm készült az AlphaTauriról
https://formula.hu/parc-ferme/36154
Autósportos vonatkozása is lesz a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválnak, mivel szeptember 6-án, sz Olasz Nagydíjat követően az esemény keretei között tartják az AlphaTauriról szóló dokumentumfilm premierjét. A „Kerül, amibe kerül – Verseny a versenyek előtt” címet kapó alkotás a csapat ismertetője szerint csaknem 20 évvel ezelőtt kezdődik, amikor a Red Bull megvásárolta a Minardi csapatot. A film az AlphaTauri YouTube-csatornáján ingyenesen megnézhető lesz.
Először vezeti az Aston Martint Stoffel Vandoorne
https://formula.hu/parc-ferme/36153
Közzétették a Belga Nagydíj utáni, melegítőpaplan nélküli abroncsokra fókuszáló gumiteszt felállását: az Aston Martint Stoffel Vandoorne és Lance Stroll vezeti a két nap során, míg a McLarennél a két állandó pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri kap egy-egy tesztnapot.
A 2021/22-es Formula-E-világbajnok belga idén csatlakozott az Aston Martinhoz tartalékpilótaként – a nagydíjakon Felipe Drugovichcsal felváltva tölti be ezt a pozíciót. A korábban Mercedes tartalékosaként szolgáló Vandoorne először vezeti az Aston Martin AMR23-asát. Utoljára 2020-ban, az Abu Dhabi Pirelli-teszten vezetett aktuális F1-es versenygépet, a Mercedest.
A belga az Aston Martin egykori istállójánál, a McLarennél is tartalékpilóta, a két csapat közti megállapodás értelmében. A Formula-E-ben a DS Penske kötelékében versenyez, és egy harmadik szériában is aktív, a WEC-ben a Peugeot-nál, megint csak tartalékként.