Ausztriában kezdte meg a jóval esélyesebbnek tartott Rapid Wien elleni párharcot a Debreceni VSC együttese az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörében.
Nagy iramban telt a mérkőzés első félideje. Mindkét csapat igyekezett ráerőltetni a másik félre az akaratát, de a stabil és jól szervezett védelmeken nem igazán tudtak átjutni a támadások. Az első igazán komoly helyzet a Loki előtt adódott a 18. percben, amikor Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást 22 méterről, de a tekerésénél a kapufa megmentette a hazaiakat. A félidő végéhez közeledve a Rapid egyre inkább átvette a mérkőzés irányítását, a Debrecennek sokszor az is nehézséget okozott, hogy saját térfeléről kihozza a labdát. A hazaiak egyre több távoli lövéssel próbálkoztak, illetve egy szöglet után gólt is szereztek, igaz ezt kezezés miatt érvénytelenítette a játékvezető, de ez is jól jelezte a Rapid nyomásának növekedését. A 43. percben aztán Megyeri részéről egy óriási bravúrra volt szükség, aki Burgstaller 20 méterről eleresztett bombáját szedte ki a jobb felső sarokból, így gól nélküli állással vonulhattak a felek a szünetre.
A második játékrész elején némileg aktívabbá vált a Debrecen, de igazán veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani ezekből a támadásokból. Ezt követően a Rapid ismét magához ragadta a kezdeményezést, Blagojevic csapatának védelme azonban néhány apróbb megingástól eltekintve stabilan állt a lábán. A második félidő legnagyobb lehetőségére egészen a 80. percig kellett várni, ekkor Kyziridis 11 méterről leadott lövésénél ismét a kapufa mentette meg a hazai csapatot. Ezt követően már egyik fél sem tudott nagy helyzetet kialakítani, így a DVSC jó játékot bemutatva teljesen méltó ellenfele volt az esélyesebbnek tartott osztrák csapatnak, és a továbbjutás kérdése teljes mértékben a debreceni visszavágóra maradt.
Rapid Wien – Debreceni VSC 0-0 (0-0)
Helyszín: Allianz Stadion Vezette: R. Hennessey
Gólszerző: -ill.-
Sárga lapok: Querfeld (17.), Seidl (44.), Cvetkovic (75.), Kerschbaum (90+1.) ill. Oliveira (45+5.)
Kiállítás: –ill.-
Rapid Wien: Hedl – Auer, Cvetkovic, Querfeld, Schick – Grüll (Bajic 89.), Kerschbaum, Sattlberger (Greil 69.), Kühn (Strunz 81.) – Seidl (Mayulu 81.), Burgstaller Vezetőedző: Zoran Barisic
Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Romanchuk, Manrique – Lagator, Loncar (Mojzis 90+2.) – Szécsi (Domingues 61.), Dzsudzsák (Varga 90+2.), Oliveira (Kyziridis 71.) – Babunski (Bárány 71.) Vezetőedző: Srdjan Blagojevic