Chelsea: újabb brazil tehetséget igazoltak! – hivatalos

Továbbra sem lassítanak az átigazolási piacon a “londoni kékek”, akik ezúttal egy újabb brazil tehetség, Deivid Washington játékjogát szerezték meg a Santos együttesétől.

A 18 esztendős tehetséggel a Chelsea hivatalos közleménye értelmében hét (!) éves szerződést kötöttek, további egy év hosszabbítási opcióval. A hivatalos bejelentés részeként az angolok nem tértek ki az átigazolási díj összegére, amely a Transfermakrt szerint 16 millió euróra rúg (természetesen további, jövőbeni bónuszokkal kiegészülve majd).

Az angol klub kommünikéjéből az is kiderül, hogy Deivid Washington posztját tekintve elsősorban csatár, de a támadósor két szélén is otthonosan mozog.

A Santos saját nevelésű játékosa 16 alkalommal lépett pályára a felnőttek között, ebből 9 alkalommal a brazil bajnokság idei szezonjában, ahol megszerezte első gólját (majd a másodikat is) az élvonalban.

A fiatal játékos kis túlzással ismerős közegbe érkezik Londonba, hiszen a Chelsea korábban szerződtette klubtársát, Ángelo Gabrielt, ahogyan ka Washingtonnál egy évvel idősebb honfitárs, Andrey Santos játékjogát is megszerezte a Vasco da Gama együttesétől.

Fociclub