MH/MTI
2023. augusztus 25. péntek. 21:59
Az SVSE középtávfutója az első körben a mezőny végén helyezkedett és arra figyelt, hogy ne szakadjon le. Majd 600 méternél megindult előre, az utolsó kanyarban egészen a harmadik helyre futott fel. A hajrát azonban nem bírta jól, sorra elmentek mellette a többiek, végül 2:01.68 perccel nyolcadik lett.
A veszprémi középtávfutó a vegyes zónában kifejezetten csalódottan értékelt, leginkább azért, mert lényegesen jobb időt szeretett volna futni.
„Előzetesen abban bíztunk, akivel a taktikáról beszélgettünk, hogy annyi nagyon gyors futó van a mezőnyben, hogy nem nekem kell majd a tempót vinni és majd beállok a mezőny közepére nagyjából. Az első 200 méter gyors is volt, de akkor elöl behúzták a kéziféket, én pedig egy olyan bezárt helyre ragadtam, ahonnan sehogy sem tudtam feljebb jönni” – idézte fel futamát Kéri Bianka. – „Az első körünk 61.8 másodperc, vagy valami ilyesmi volt, ami nagyon lassú. Ahhoz képest 2:01.6-ot futottam, azaz gyorsult a tempó. Próbáltam nyomni, hajrázni, de ennyi volt benne, az utolsó 30-40 méteren kijött az erőkülönbség. Nagyon taktikus verseny volt, ezt még tanulnom kell.”
Írja a Magyar HÍrlap