MH/MTI
2023. augusztus 28. hétfő. 12:55
„Jó hetet zártunk, elégedett vagyok a lányok teljesítményével és a munkával. Néhány fiatal játékos sokat fejlődött egy év alatt, az edzők jól dolgoznak velük év közben. Fontos, hogy ez a torna visszahozta azt a küzdő- és versenyszellemet, ami nem feltétlenül volt meg végig Bramptonban, az áprilisi vb-n” – értékelt a magyar szövetség (MJSZ) honlapján Cortina.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek felkészülési meccsek voltak a szezon elején, de sikerült a megfelelő szintet elérnünk. Letettük az alapokat, meghatároztuk a sztenderdeket a szezonra, hogy milyennek kellene lennie a csapatnak, és ez elég jól sikerült. Sokat beszéltünk a hét során a kitartásról, és örülök, hogy a válogatott ennek megfelelően is játszott” – fogalmazott a szövetségi kapitány.
A németeket és a franciákat legyőzte, az otthon játszó svájciaktól kikapott a magyar együttes, amely a szakvezető szerint más-más erényeit mutatta meg a torna mérkőzésein.
„A svájciak ellen jól játszottunk, főleg öt az öt ellen. Az emberhátrányos védekezésünk is jól sikerült, főleg úgy, hogy ezúttal nem ez volt a felkészülés fókuszában. A németek elleni meccs mentálisan is kihívást jelentett. Nem kezdtünk jól, de nem kerültünk hátrányba és megtaláltuk a módját, hogy győzzünk. A franciák ellen is érződött a fáradtság, mert keményen edzettünk a héten, de jól kezeltük a helyzetet” – fejtette ki.
Amint a weboldal emlékeztetett: Cortina már áprilisban, a bramptoni vb végén kiemelte, hogy új ciklus kezdődik, amelynek remélhetőleg a 2026-os téli olimpia lesz a végállomása.
„Ezek jó első lépések voltak. Egy új ciklus nem feltétlenül azt jelenti, hogy 15 új játékosra van szükség. Néhány változás várható a keretben, meglátjuk, hogy ki akar része lenni ennek az új ciklusnak. A játékosok tudják, hogy mit követelünk meg. Mindig magasan kell tartani az elvárásokat, tolni őket előre, versenyezni egymással. Azt kaptuk a héttől, amit vártunk” – zárta gondolatait Pat Cortina.
Írja a Magyar HÍrlap