A magyar U21-es válogatott hamarosan megkezdi szereplését a 2025-ös korosztályos Európa-bajnokságra…
A magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán a korosztályos Európa-bajnoki selejtezők előtt azt kifogásolta, hogy a csapat játékosai kevés játéklehetőséget kapnak klubcsapatukban:
“A következő napok edzésein meglátjuk, milyen formában vannak a játékosok. Ugyanis vannak jópáran, akik az elmúlt időszakban nem, vagy csak keveset játszottak a klubcsapatukban, így nem tudtuk őket megnézni mérkőzés közben. Ezért az edzésen kell olyat mutatniuk, hogy bátran betehessük őket a kezdőbe vagy csereként húsz-harminc percre. Jobban örülnék, ha több percet kaptak volna a játékosok.”
Az edző hozzátette, vannak azért olyan játékosok is a keretben, akik jó állapotban vannak, ezek közé tartozik Vancsa Zalán is. A belga Lommel légiósa elmondta, jól kezdték az idényt, négyből négy meccset nyertek a másodosztályban, s személy szerint neki is jól megy a játék. Így pozitív töltettel érkezett az U21-es válogatotthoz.
Németh András is fontos láncszeme a korosztályos válogatottnak, a gólerős csatár azonban a tavasszal megsérült, és meg is kellett műteni a bokáját. Ő is azok közé tartozik, akik az őszi szezonban kevés játékpercet kaptak, a Hamburgban eddig a bajnokikon összesen 21 percet játszott. Gera vele kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mindig úgy jött a válogatotthoz, hogy keveset játszott, de a mérkőzéseket így is eldöntötte. Bízik benne, hogy a kazahok ellen is úgy futballozik, ahogy megszokhattunk, és elvárható tőle.
A magyar válogatott csütörtökön Kazahsztánt fogadja, majd jövő kedden Málta vendégeként lép pályára.
A magyar U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Hegyi Krisztián (Stevenage FC), Dúzs Gellért (Bp. Honvéd), Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Hátvédek: Szabó Alex (Bp. Honvéd), Iyinbor Patrick (Kecskeméti TE), Csinger Márk (DAC), Fehér Csanád (Újpest FC), Debreceni Ákos (Siófok), Baranyai Nimród (DVSC), Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Középpályások: Eördögh András (Bp. Honvéd), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Kovács Barnabás (ZTE), Horváth Artúr (MTK Budapest), Vitális Milán (DAC), Bényei Ágoston (DVTK), Baráth Péter (Ferencváros)
Támadók: Komáromi György (Puskás Akadémia), Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd), Katona Bálint (Ferencváros), Németh András (Hamburg), Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Lisztes Krisztián (Ferencváros), Vancsa Zalán (Lommel)