A 49 éves szakember Steve Coopert váltja az együttes élén, akit kedden menesztettek, miután a gárda a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötöt elveszített.
A klub szerdán közölte, hogy a portugál trénerrel két és fél éves szerződést kötött és a szakember azonnal munkába áll, már szerda (ma) délelőtt megtartja első edzését a csapatnak. Első mérkőzése pedig szombaton vár rá, amikor a Nottingham – Kerkez Milos csapatát – a Bournemoutht látja vendégül.
Nuno Espírito Santo legutóbb a szaúdi al-Ittihadot vezette, amelytől november elején menesztették. Előtte többek között a Wolvarhampton Wandererst és a Tottenham Hotspurt irányította.
Írja a Magyar HÍrlap