A Ferencváros játszott mezőnyfölényben a meccs első félidejében, ám a zöld-fehérek játékában sem átütőerő, sem ötlet nem volt az első 45 percben, így kevés helyzetig jutottak, gólt pedig nem tudtak szerezni. A győriek az ellentámadásokra rendezkedtek be, majd a játékrész hajrájában egy labdaszerzés után Ouro 23 méterről eleresztett pontatlan lövése egy védő lábán megpattant, és Dibuszt becsapva a kapu jobb oldalába vágódott. A szünetben hármat is cserélt az FTC, ennek ellenére a második félidő első húsz percében a hazaiak játszottak jobban és veszélyesebben. Előnyét viszont nem tudta növelni a Győr, a vendégek pedig Traore kiugrása után egyenlítettek.
A hajrára fordulva a vendéglátók egyre fáradtabban mozogtak, Pascal Jansen együttese többször is közel került a gólhoz, majd a 80. percben büntetőt kapott, amit Erdős játékvezető videózás után – a Bitrinek felmutatott piros lappal együtt – visszavont. A Ferencváros legnagyobb helyzeteit is kihagyta, ezért nem tudott egyenlíteni, így másodszor veszített pontokat a szezonban. Az ETO immár öt kör óta veretlen.
OTP Bank Liga, 11. forduló: ETO FC Győr–Ferencvárosi TC 1–1 (1–0)
Győr, v.: Erdős gólszerzők: Ouro (45.), illetve Traore (66.)
ETO FC Győr: Gyurákovics – Marku, Bitri, Szépe, Heitor, Stefulj – Sahli (Bumba, 67.), Tóth R. (Anton, 84.), Ouro (Boldor, 84.), Gavric (Vianna, 93.) – Krivokapic M. (Diarra, a szünetben)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Cisse (Gruber, 64.), Gartenmann, Ramirez – Rommens (Abu Fani, a szünetben), Maiga (Zachariassen, 59.) – Traore, Kady, Ben Romdhane (Varga B., a szünetben) – Saldanha (Misidjan, a szünetben)
Írja a Magyar HÍrlap